

# Event Details

- **Event Name**: AZ IMPROVIZÁCIÓ ÜNNEPE - BALÁZS JÁNOS ZONGORAESTJE | FILHARMÓNIA KODÁLY BÉRLET
- **Event Start and End Date**: Thu, 27 Nov, 2025 at 07:00 pm
- **Event Description**: Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész Cziffra György születésének 100. évfordulójára készítette el ImprovisArt című lemezét, melyen az improvizációkon, átiratokon és parafrázisokon keresztül nyilvánul meg az alkotóművész és előadóművész szerves egysége, művészi párbeszéde. Az album nemzetközi sikerét jelzi, hogy 2022-ben a new yorki Music International Grand Prix nyertese és közönségdíjasa lett. A koncert első felében e lemez anyaga szolgál majd kiindulópontul, abban azonban biztosak lehetünk, hogy a többek között Paganini, Schumann, Puccini és Verdi műveit felelevenítő, a zene és az improvizáció szabadságát hirdető zenei utazásnak semmi sem szab majd határt.

Balázs János számos saját átiratot is megszólaltat, de természetesen Liszt Ferenc és Cziffra György fergetegesen virtuóz attitűdje is megmutatkozik a koncerten, s ha mindez még nem volna elég, a közönség, ha úgy tetszik, próbára teheti majd a művészt, aki az est további részében arra vállalkozik, hogy az ott helyben megadott művekre, dallamokra improvizáljon.

A Filharmónia Magyarország és a Cziffra Fesztivál közös koncertsorozatának aktuális estje olyan egyedi koncepciót tár a hallgatóság elé, ami nem csak egy letűnt hagyományt elevenít fel, de a közelgő advent, az ünnepvárás időszakát is kellően megalapozza.

Hallgasson bele egy korábbi improvizált koncertbe!

A Cziffra Fesztivál és a Filharmónia Magyarország közös koncertje.
A Cziffra Fesztivál támogatója a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.,valamint a Miniszterelnökség.

ELŐADÓK:
Balázs János – zongora

Filharmónia Magyarország bérletesei bérletük felmutatásával -20% kedvezményt kapnak
Nyugdíjas kedvezmény -10%
Diák kedvezmény -10%
- **Event URL**: https://allevents.in/kecskemet/az-improvizÁciÓ-Ünnepe-balÁzs-jÁnos-zongoraestje-|-filharmÓnia-kodÁly-bÉrlet/200029206257425
- **Event Categories**: concerts
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 19

## Ticket Details


## Event venue details

- **city**: Kecskemet
- **state**: BK
- **country**: Hungary
- **location**: Deák Ferenc tér 1, Kecskemét, Hungary, 6000
- **lat**: 46.90689
- **long**: 19.68925
- **full address**: Deák Ferenc tér 1, Kecskemét, Hungary, 6000, Deák Ferenc tér 1, Kecskemét 6000, Magyarország, Kecskemet, Hungary

## Event gallery

- **Alt text**: AZ IMPROVIZÁCIÓ ÜNNEPE - BALÁZS JÁNOS ZONGORAESTJE | FILHARMÓNIA KODÁLY BÉRLET
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events6/banners/a2a14173735095da86eb39d404aad4bc77fc8ad6f4e70b7a17053c88d5b41e73-rimg-w1200-h628-dcffffff-gmir?v=1763315413

## FAQs

- **Q**: When and where is AZ IMPROVIZÁCIÓ ÜNNEPE - BALÁZS JÁNOS ZONGORAESTJE | FILHARMÓNIA KODÁLY BÉRLET being held?
  - **A:** AZ IMPROVIZÁCIÓ ÜNNEPE - BALÁZS JÁNOS ZONGORAESTJE | FILHARMÓNIA KODÁLY BÉRLET takes place on Thu, 27 Nov, 2025 at 07:00 pm to Thu, 27 Nov, 2025 at 07:00 pm at Deák Ferenc tér 1, Kecskemét, Hungary, 6000, Deák Ferenc tér 1, Kecskemét 6000, Magyarország, Kecskemet, Hungary.
- **Q**: Who is organizing AZ IMPROVIZÁCIÓ ÜNNEPE - BALÁZS JÁNOS ZONGORAESTJE | FILHARMÓNIA KODÁLY BÉRLET?
  - **A:** AZ IMPROVIZÁCIÓ ÜNNEPE - BALÁZS JÁNOS ZONGORAESTJE | FILHARMÓNIA KODÁLY BÉRLET is organized by Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ.
- **Q**: Who is this event for? Is it right for me?
  - **A:** AZ IMPROVIZÁCIÓ ÜNNEPE - BALÁZS JÁNOS ZONGORAESTJE | FILHARMÓNIA KODÁLY BÉRLET is ideal for live music fans, concert-goers, and anyone who enjoys unforgettable performances from their favorite artists in an electric live atmosphere. Whether you're a first-time attendee or a longtime enthusiast in Kecskemet, this event is thoughtfully curated to deliver a standout experience worth every moment. If AZ IMPROVIZÁCIÓ ÜNNEPE - BALÁZS JÁNOS ZONGORAESTJE | FILHARMÓNIA KODÁLY BÉRLET sounds like your kind of event, don't wait - spots fill up fast.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "MusicEvent",
        "name": "AZ IMPROVIZÁCIÓ ÜNNEPE - BALÁZS JÁNOS ZONGORAESTJE | FILHARMÓNIA KODÁLY BÉRLET",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events6/banners/a2a14173735095da86eb39d404aad4bc77fc8ad6f4e70b7a17053c88d5b41e73-rimg-w1200-h628-dcffffff-gmir?v=1763315413",
        "startDate": "2025-11-27",
        "url": "https://allevents.in/kecskemet/az-improvizÁciÓ-Ünnepe-balÁzs-jÁnos-zongoraestje-|-filharmÓnia-kodÁly-bÉrlet/200029206257425",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Deák Ferenc tér 1, Kecskemét, Hungary, 6000",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Deák Ferenc tér 1, Kecskemét 6000, Magyarország",
                "addressLocality": "Kecskemet",
                "addressRegion": "BK",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "46.90689",
                "longitude": "19.68925"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész Cziffra György születésének 100. évfordulójára készítette el ImprovisArt című lemezét, melyen az improvizációkon, átiratokon és parafrázisokon keresztül nyilvánul meg az alkotóművész és előadóművész szerves egysége, művészi párbeszéde. Az album nemzetközi sik",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Hrs Agra Kulturlis s Ifjsgi Kzpont",
                "url": "https://allevents.in/org/hírös-agóra-kulturális-és-ifjúsági-központ/26052382"
            }
        ]
    }
]
```